Intézetünk csapata Ursa Maior kategóriában indult

1999-ben került megren­dezésre az ország első szabadtéri matematikai kalandtúrája, a Medve Szabadtéri Matekverseny. A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium munkaközössége által megálmodott és megvalósított verseny azóta óriás méreteket öltött. Idén A Matematika Összeköt Egyesület szervezésében már országszerte öt különböző helyszínen és időpontban került megrendezésre, fordulónként ezres nagyságrendű résztvevővel. Az egyesület a versenyek mellett nyári táborokat is szervez az ország három különböző pontján. Munkájuk felbecsülhetetlen: a rendszeres versenyfelkészítés mellett évente több ezer diáknak adnak bepillantást a matematika szépségekkel teli, izgalmas világába. Tevékenységüket alapos szakmai felkészültséggel és nagy lelkesedéssel végzik.

Idén első ízben Intézetünk is segíthette A Matematika Összeköt Egyesület munkáját. A Medve Szabadtéri Matekverseny debreceni fordulóján sok hallgatónk vállalt állomásfelügyeletet. Munkájukat, segítségüket ezúton köszönjük! Intézeti költségen díjakat (igényesen elkészített ördöglakatokat) ajánlottunk föl. Örömmel fogadtuk Balogh Tamás elnök felkérését, hogy saját csapattal induljunk Ursa Maior kategóriában. Intézetünk csapata (tagok: Hajdu Lajos, Horváth Gábor, Bessenyei Mihály) mind a tíz főfeladatot megoldotta, és első helyen végzett a kategóriában. Ezzel bejutottunk az országos döntőbe.

Számunkra megtiszteltetés, hogy ha szerényen is, de segíthettük A Matematika Összeköt Egyesület tevékenységét. Ezúton kívánunk az egyesület minden tagjának további örömteli és eredméynes munkát! Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk az egyesület honlapját, valamint a debreceni verseny Ursa Maior kategóriájának feladatait:

Mateklap                       Feladatsor